Négy

4.

Roland

"De rájöttem, hogy nincs miért, itt az idő, feladom,
Nekem fontos voltál, még ezt az örömöt is megadom,
Te voltál a lelki társam, ez talán a menedék,
Egy lány kinek a lelke sötét, de a gyönyörű szép szeme kék."

         

   Csak a saját lihegésemet és a talpam alatt ropogó hó zaját hallom. Egy erdő közepén állok. Sötét van, sem a Hold, sem a csillagok nem világítják meg a göröngyös utat. A kiutat keresve kapkodom fejem jobbra-balra. Szinte magam mellől hallom ziháló hangját. A félelemtől, adrenalin szintem az egekbe ugrik. Tovább futok. Egyre gyorsabban és gyorsabban szedem a lábam, s közben átugrok néhány farönköt. A vér, sebesen lüktet ereimben.Hátra fordultam, hogy megnézzem, követ-e még az a rémisztő alak, s közben hasra estem egy nagy kőben. Még mindig a nyomomban van. Sebesen halad felém fekete sziluettje. Felpattantam a földről, s újra rohanni kezdtem, de az alak megfogta csukóm, visszarántott s hanyatt estem a hideg, sáros földön. Üldözőm arcába bámultam. Lassan elért tudatomig, hogy Hanna kék szemeibe nézek. Az arcán az a rémisztő, gyilkos mosoly ül. A kabátjába nyúl és egy fegyvert ránt elő. A fejemhez szegezte, majd meghúzta a ravaszt. A pisztoly hangos dörrenéssel elsült.

            Telefonom csörgése riasztott fel iszonyatos álmomból. Kezembe vettem készülékemet, majd megnyomtam a zöld gombot. Álmos reszelős hanggal szóltam bele.

-        Szia, Roland. Hanna vagyok!- Az ismerős hang hallatán egyből éberebb lettem. – Ne haragudj, hogy felébresztettelek.

-        Hanna! Semmi gond! – Hadartam a telefonba.

-        Csak azért hívtalak, hogy megköszönjem az ajándékot. Nagyon kedves!

-        Tetszik?

-        Igen. Nagyon. - Megkönnyebbülve fújtam ki a levegőt. – Szeretnék kérdezni valamit. – mondta, majd pár másodperc feszült csend után újra megszólalt. – Nincs kedved velem vacsorázni? – A döbbenettől alig tudtam valamit kinyögni.

-        Te hívsz engem randevúra?

-        Nos… úgy is mondhatjuk.

-        Nem! – válaszom egyszerű volt.

-        Nem? -  Kérdezett vissza, s hangjában hallatszott a döbbenet.

-        Nem! – ismétlem. – Azt szeretném, ha én hívhatnálak el. Így az igazi szerintem.

-        Ó! – mintha megkönnyebbülést vélnék felfedezni hangjában. – Rendben! – válaszolta.

-        Szóval, hétvégén ráérsz?

-        Persze. – Szinte éreztem a mosolyt a hangjában. – Rá.

-        Nagyszerű! Mit szólnál a szombathoz?

-        Tökéletes. – Vágta rá habozás nélkül. – De ne haragudj, most mennem kell. Holnap kedd és zh. Még sokat kell tanulnom.

-        Megértem. Jó tanulást!

-        Azt még nem találták fel. – nevetett jó ízűen a vonal túlsó végén. – Akkor szombaton. Szia! – elköszöntem én is, majd bontottam a vonalat. Direkt nem mondtam meg neki, a pontos időt, mert így alkalmam lesz vele még ma beszélni.

-        Ez az! – boxoltam a levegőbe. Szinte el sem hiszem. Elégedetten hanyatlottam vissza az ágyba, majd vigyorogva a plafont figyeltem. Már csak a helyet kell kitalálnom.

Tizenegy óra elmúlt s én a stúdió kanapéjáról figyelem, ahogy Robi a süketszobában van, fején a fülessel

és mondja a szövegét a mikrofonba. A stúdió két részből áll. Van egy nagy süketszoba, ami tele van, mikrofonokkal, fülessel, kábelekkel és egyéb játszókkal. Iszonyatosan nagy bent a csend, ezért is kapta a süketszoba nevet. A másik részben van egy keverőpult, két monitor, hangfalak és egy számító gép. A két részt egy üvegfal választja el.

-        Szerinted hova vigyem?- kérdeztem Petit, aki mellettem ült, és szintén Robi „előadását” nézte. Carp-e párszor eltéveszti a szöveget. Vagy valami mást mond, ami egész viccesen veszi ki magát a többi részéhez képest, vagy összeakad a nyelve.

-        Szerintem ne csak vacsorázni menjetek. Vidd el táncolni is. Nincs olyan lány, aki ne szeretne táncolni.

-        Jó, de hova? – laptopom az ölemben és keresgéltem a megfelelő helyet az Google-ön. – Én nem ismerem olyan jól a város, mint te.

-        Menjetek például a Grill and Shake-be, utána pedig a White Night-ba.

-        Pff… micsoda nevek. – jegyeztem meg inkább csak magamnak.

-        Ez a 21. század Roli. Itt már minden angolul van. Szokj hozzá. – Szerintem elég szomorú. - Amúgy kifejezetten jó helyek. Ha a barátnőmet elvinném valahova, oda vinném. Persze, az sem árt, ha viszel neki egy csokor virágot is.

-        Nem ez lesz az első randim. – Világítottam rá a tényre barátomat.

-        Tudom, tudom! – emelte fel megadóan két kezét, majd megigazította fekete sapkáját. – Na, én jövök. – Felállt mellőlem és a süketszobában felcserélte Robit, én pedig eldöntöttem, hogy a Peti által ajánlott helyekre viszem Hannát és a virág helyett egy doboz bonbont veszek neki.

-        Arcomat égbe emelve kiáltom neved. Miért tetted ezt velem, miét hagytál el örökre? – kis szünet, majd folytatom. – Szeretlek, értsd meg s utánad mennék, de… Á, elrontottam. Kezdjük újra! – szóltam bele a mikrofonba, majd a zene újra elkezdődött és amint megjelenik a benti monitoron a szöveg, az alapzene ütemére kezdem felmondani. – Szeretlek, értsd meg s utánad mennék, de eltaszítottál magadtól és most a porba hullok én. – befejeztem s mikor kiléptem a szobából így szóltam:

-        Ezt át kellene írni, gyerekek.

-        Szerintem sem az igazi. – adott igazat Robi, Peti pedig bólintással mutatta ki egyetértését. – Egy

pizza mellett írok másik szöveget. Ti kértek?

-        Persze! – válaszolták egy emberként. Tárcsáztam a pizzéria számát és rendeltem egy mexikóit magamnak tartármártással, egy dupla sajtosat Petinek és egy magyarosat Robinak. Míg ettem a pizzám az eszem Hannán és a dalszövegen járt egyszerre. „Narancsosan játszik a Nap az égen s én két gyönyörű szemedbe nézek” Áh, túl sablon.

-        Fáj a szív és fáj a lélek, mindjárt megdöglök itt éhen. – nézett farkasszemet Peti a Pizza utolsó szeletjével.  Félrenyeltem a csípős pizzát, s most már nem csak a nevetéstől fulladoztam.

-        Bolond vagy! – mondtam fojtott hangon.

-        Hanna barna haja égnek áll, mikor megtudja, hogy Rolanddal egy szobában… hál.

-        Hé! – kiáltottam nevetve. – Most már valami értelmesebb szöveget kellene kitalálnunk. – Próbáltam megütni a komolyabb hangot, de nem jártam sok sikerrel. – Ehhez mit szóltok? : „Egy éjjelen mikor megláttalak,

Szárnyra kapott szívem,

Gyönyörű szemeidbe révedve

Láttam mindent szépnek. „

-         Alakul. – mondta Peti, monológom után. Lassan, de biztosan haladtunk az új dallal. Megírtuk az új szöveget, finomítottunk az alapon, összehangoltuk az egész zenét. Természetesen nagy segítségünkre volt hangmérnökünk, Kolláth Zsolti.

A nap végén elégedetten hagytuk ott a stúdiót. Minden a helyén van s már csak egy dolgom van. Fel kell hívnom Hannát. Elővettem okos telefonomat s kikerestem a számát. Tárcsáztam, majd a második csörgés után meghallottam bársonyos hangját.

-        Szia, Hanna. Zavarok?

-        Most fejeztem be az emberi viselkedés tanulmányozását semleges közegben, szóval örülök, hogy nem kell tovább a saját tudományos halandzsámat hallgatnom. Mi újság?

-        Szeretném megkérdezni, hogy szombaton a Grill and Shake étterem jó lesz-e.

-        Hm… - Tűnődött. – Nem ismerem, de nekem tökéletes.

-        Akkor rendben. És egy jó tanács. Húzz kényelmes cipőt!

-        Miért?- Hallottam a döbbenetet hangjában.

-        Titok. – húztam az időt. Szeretek meglepetéseket okozni. – Szombat este kilenckor találkozzunk a Nagytemplom előtt. – Utánajártam, onnan nincs messze a Grill és azt a helyet elég jól ismerem.

-        Rendben, de… - Nem hagytam befejezni mondatát. Ha túl sokat kérdez, tuti elárulom magam. Inkább gyorsan elköszöntem és letettem a telefont.

Az éjszaka hűvös és ködös. A Nagytemplom előtt álltam, kezemben egy doboz Raffaellóval. Kicsit fáztam a szövetkabátomban, de az este izgalma elfeledtetett velem minden kellemetlenséget.

Az idő már tíz tájában járt. Nem volt türelmem tovább várni, inkább felhívtam Petit, hogy üljünk be valahova. A telefonban nem kérdezősködött, amiért hálás voltam. Leszegett fejjel ültem Horus, nem régiben vett autójában. A White Night-ba tartottunk egy koccintós estére. Rám fért az ital, egy ilyen felültetős este után.

-        Még csak egy SMS-t sem írt. – akadtam ki.

-        Nem lehet, hogy dolga van? – Ő is érezte mennyire bénán és szánalmasan hangzott a kérdés.

-        Pont most? – hangom tisztán és epésen csengett. Fogtam Jägerrel teli poharamat és egy szuszra megittam. Petire néztem, aki hatalmas szemekkel és leesett állal bámult valakit, majd így szólt:

-        Vajon ezt, hogy magyarázza ki? – mutatott egy hosszú, barna hajú, rövid, szűk fekete ruhában vonagló lányra, aki kísértetiesen hasonlított Hannára. Egy másik férfival táncolt. Jobban szemügyre vettem a lányt és nem csak hogy ugyanúgy nézett ki… Ő tényleg Hanna volt.

Figyeltem kecses mozgását s ahogy táncolt fejét oldalra csapta és a mozdulattal együtt haja az arcába hullott. Felálltam a helyemről, majd egy pillanatra megtorpantam, mikor barátom megfogta karomat.

-        Ne csinálj hülyeséget! – kihúztam kezem a szorításából, majd Hannához léptem és átvettem a táncoló férfi helyét. Hanna kikerekedett szemmel és tátott szájjal nézett rám.

-        Bassza meg! – Nyögte. Én csak ennyit szóltam:

-        Egy SMS-t sem érdemlek?