2013. november 28., csütörtök

Öt

5.
Hanna
"Csak a párnám vár rám, bár már látnám, hogy itt kelsz velem minden reggelen,
De még kapcsolatom sem volt igazán, nem szárad szerelem lelkemen. "

        
    Magolás, magolás, magolás. Másból sem állok egész nap. Nem félek a holnapi zh-tól, mert már megszoktam az ilyen „felmérőket”. Érzem, hogy legalább egy kettest össze tudok rántani, viszont azzal is tisztában vagyok, hogy ettől jóval több a tudásom. Az egész csak logika kérdése. Amúgy is, értem és imádom is ezt a tárgyat. Akár egy egész napot is el tudok tölteni a téma kutatásában. Viszont velem is előfordult, hogy egy idő után annyira megtelik, túlterhelődik az agyam, hogy már szinte azt sem tudom fiú vagyok-e vagy lány. Fél nyolc tájt becsukom a tankönyvet és a jegyzeteimet, majd kiugrok a közös konyhába és főzök egy kávét. Visszatérve szobámba leülök az íróasztalomhoz, a laptop elé és elindítom a kedvenc bandám, kedvenc lemezét s közben kortyolom a kávémat. Ellazulva hallgatom Nickelbacktől a Midnight Queen-t. Ezzel egy időben szólal meg Leandertől a 8. főbűn című szám, mely azt jelenti, hogy éppen csörög a telefonom. Megállítom a gépen a zenét, majd kezembe veszem nemrég vásárolt Nokiám és örömmel látom, hogy Roland hív. Végre rájött, hogy se időpontot, se helyet nem adott meg. Kihallom hangjából az izgalmat, s tudom, hogy készül valamire. Azt mondta húzzak kényelmes cipőt. Ha tudná, hogy minden cipőm kényelmes… Viszont az hiszi, nem tudom, mit akar. Mivel este megyünk valahová, ráadásul szombaton, nem nehéz kitalálni, hogy táncolni akar vinni. Legalább is gondolom, hogy nem hegyet mászni szeretne, kényelmes cipőben…
            A hatalmas előadó teremben ülök és bámulom az utolsó kérdést a papíromon. Körülöttem körülbelül még hatvanan vannak. Van, aki a papírját, van, aki a plafont és van, aki a puskáját figyeli. Nekem is feladja az utolsó kérdés a leckét. Nem tudom biztosan a választ, nem jut semmi eszembe, amit erről tanultam, az időm fogytán. A tanár szól, hogy már csak egy perc van hátra, így odafirkantok valamit, ami szerintem meg sem közelíti a helyes választ. Nos, a négyessel is beérem. Odaadtam a tesztemet, majd fogtam a cuccaim és a szobám felé igyekeztem. Összeszedtem egy fekete hátizsákba a Zsófitól kapott cuccokat, majd a motoromhoz siettem. Az úti célom Bicske. Ender Zsolt napját fogom ma megfigyelni.

1. nap:
            Az idő mindössze egy óra körül jár. Én egy fán gubbasztok és figyelem célpontomat, amint a tyúkjainak ad enni. Van még két kutya az udvaron, melyek egy csonton veszekszenek, a tehenek az itatónál, sőt még egy kismacska is van, mely a házkörül somfordál. Szinte el sem tudom hinni, hogy ez az ember megölte a két gyermekét és feleségét, hisz annyira békés és nyugodt. Megvárom, amíg elhagyja a házat, s utána körülnézek még jobban az udvaron.
            Leguggolok a vörös színű macsekhoz és megvakargatom a füle mögött. Imádom ezeket a kis törpedorombolókat. A ház egyik ablakához lépek. Teljesen átlagos a belseje. A falak fehérek, kárpit ülőgarnitúrát látok, egyszerű barna bútorokat és családi képeket. Szeretném jobban megnézni a házat, de nem tudom, biztosan mikor jön haza, így inkább visszamegyek a motoromhoz és holnap folytatom a megfigyelést. Az órám már amúgy is ötöt mutat és ideje elkezdenem a délutáni műszakomat a büfében.

-        Mit hozhatok? – kérdeztem az egyetlen vendéget a Café Bárban.
-        Kapucsínót kérnék egy szelet rumkockával. – mosolygott közben, szőke hajú vendégem, akinek olyan ismerős volt az arca. Gondolom valamelyik előadásról. Kevés embert ismerek az egyetemen. Nem erősségem az ismerkedés.
-        A kapucsínó és a rumkocka. – Szolgáltam fel a rendelést, majd visszamentem a pulthoz és olvastam tovább J. Kenner, Forró rabság című könyvét. Imádom, csak úgy falom az oldalakat. Tetszik, ahogyan Mr. Stark fokozatosan meghódítja a főhősnő szívét. Nagyon megragadott, amikor elmennek randizni. Meghitt ebéd, séta a parton, bohóckodás, tánc. Számomra ilyen az álom randevú. Ha már a romantikus találkozóknál tartunk. Alig várom az enyémet. Vacsora, tánc, ismerkedés. Kíváncsi vagyok milyen IGAZÁBÓL Roland. Vajon tényleg olyan szófukar, vagy csak az első alkalommal volt ilyen? Remélem, hogy van humora. Szeretem, ha megnevettetnek.
-        Szeretnék fizetni. – zökkentett ki gondolataimból a vendég. Megmondtam az összeget, fizetett, majd távozott. Zárásig a gondolataimba és a könyvbe révedve ültem a pult mögött 
2. nap:
            Ma nincs előadásom, így egy egész napos megfigyelést tartok. Lassan kezdek hozzá szokni a fa kényelmetlenségéhez. Nagyon cudar idő volt. Egész nap esett az eső, mindenhol sár és pocsolya. Fúj, de utálom az ilyen napokat.
            Távcsövemen keresztül figyeltem az épületet. Célpontom már körülbelül két órája elment otthonról. Még nem szabad bemennem a házba, pedig nagyon jó lenne megszerezni a határidőnaplóját. Tudom, hogy van neki, láttam tegnap a szekrényen. Ha az nálam van sima ügyem lesz és talán már péntekre elvégzem a munkát.
            Mozgást érzékeltem a hátsóbejáratnál. Hazaérkezett. Ugyan úgy, mint tegnap, megetette az állatokat, fát vágott és, ahogy látom most be is gyújtott. Nem csodálom, amilyen hideg van, felfér a tüzelés. Csoda, ha én is nem kapok tüdőgyulladást.
            Az idő félhét fele jár. Az ég színe szürkéből lassan feketébe vált. Ideje volt hazaindulnom. Ahogy szálltam le a magas fáról bakancsom talpa megcsúszott és lezuhantam a sáros földre. Hanyatt feküdve néztem fel a sötét égboltra. Az eséstől nagyon megütöttem magam. Kellett pár perc, míg újra kaptam levegőt. Összeszedtem minden erőmet, majd felültem a motorra és hazahajtottam. Borzalmasan éreztem magam a járgányon. Rossz érzés volt, ahogy a vizes ruháimat, testemet fújta a jéghideg menetszél. Megváltás volt leszállni a gépről, levenni a vizes és mocskos ruhákat, majd a forró zuhany alá állni.

3. nap:
            Rettentő fejfájással ébredtem. Mindenem sajgott, rázott a hideg. Belenéztem a tükörbe, s épp ugyan olyan szarul néztem ki, mint ahogyan éreztem magam. Arcom színe sápadt, a szám lila, szemeim vörösek és duzzadtak, beszélni nem bírok. Remek. Mehetek az orvoshoz.
-        Nos, Hanna drágám. Szép kis influenzát kaptál el. – mondta Dr. Bartha Judit, akihez már padlócirkáló korom óta járok. – És úgy látom rendesen meg is ütötted magad. Az egész tested tiszta kék-zöld folt. Mit csináltál te lány? – fogós kérdés.
-        Tesi órán kötelet másztunk. Megcsúszott a kezem félúton és leestem. – Felvont szemöldökkel nézett rám. Tudta, hogy hazudok, de nem kérdett semmit. Elfogadta a válaszomat.
-        Egy hét szobafogság. Igyál sok folyadékot, főleg kamillateát, egyél sok gyümölcsöt és zöldséget és persze szedd ezt a gyógyszert napi kétszer. – Nyomott a kezembe egy doboz kapszulát. Írt egy igazolást, majd utamra bocsájtott.

-        Egy hétig pihennem kell. – panaszoltam rekedt hangon, legjobb barátnőmnek, Zsófinak. – És tudod, hogy én egy percig sem tudok tétlenül ülni.

-        Nem is engedem! Főleg, hogy holnapután randid van. – sunyin vigyorgott, majd kacsintott.
– Ezt próbáld ki. Átment minden teszten. Tegnap kaptam belőle két adagot és csak A Cégen belül fogják
használni. Ezt most nem én találtam fel, hanem Viktor. – Viktor, Zsófi párja. Közel két éve együtt vannak és nem mellesleg a másik legjobb barátom. Alacsony termetű, arca karakteres, szeme barna.  Ha egyszóval kellene jellemeznem, azt mondanám rá, hogy kaméleon. Állandóan változtatja a külsejét. Hol szőke a haja, hol barna. Ezek mellett pedig egyszer fegyvereket gyárt (vagy ez esetben gyógyszert), másszor pedig bevetéseken bravúrozik. Egy közös munka során ismertem meg. Aztán mikor Zsófi is csatlakozott A Céghez, szerintem náluk ez szerelem volt első látásra. Két csodabogár, még az Isten is egymásnak teremtette őket. – Megint nem figyelsz! – dobott nekem egy párnát, legjobb barátnőm. – Szóval, ha sikerült végre visszatérned a földre, akkor elmondanám, hogy ebből a kapszulából háromszor kell bevenned egy nap. Két nap után kutya bajod sem lesz és szombaton teljes mértékben szalonképes leszel. – kezembe vettem az üvegcsét és figyeltem a benne lévő kék kapszulát.
-        Kék? Ha Viagrát adtál nekem akkor a te neved lesz a következő a listámon. – Mondtam olyan fenyegetően, amilyen fenyegetően csak lehet berekedt, érces hanggal. Barátnőm hangosan kezdett nevetni, szinte már az ágyat püfölte jókedvében. Nem bírtam tovább, így a fejemen lévő vizes ruhát neki dobtam, mire ő döbbent képpel meredt rám.
-        Te nekem hajítottad a vizes kendődet? – kérdezte hitetlenkedve, mire én szélesen vigyorogtam. – Gyógyszert adok neked, befogadlak a szobámba és még az egyik kendőmet is feláldozom neked, erre megdobsz vele? – Kérdezte, de közben alig tudta megállni a nevetést. – Adok én neked, te hálátlan dög. – megfogta a telefonját és bekapcsolta azt a zenét, amelyet, ki nem állhatok és fejhangon énekelni kezdte. Akárhogy fogtam be a fülem, akárhogy bújtam a takaró és a párna menedékébe, így is elviselhetetlen volt. Lazán felért egy kínzással. A dal végeztével barátnőm elégedetten vigyorgott rám. Ő nyert… mint mindig.
Kézbesítős kezeslábasban, baseball sapkában és egy nagy dobozzal a kezemben ültem a bérelt fehér furgonban. A tervem a következő volt: Futárnak álcázva jutok be Ender Zsolt otthonába. Mivel úgy is messziről süt rólam, hogy beteg vagyok nem lesz nehéz ájulást szimulálnom. 
            Amint kinyitotta az ajtót pár másodpercre ledöbbentem. Fel sem tűnt a rejtekhelyemről, hogy mennyire fiatal. Nem több harmincévesnél. Fekete haja, sápadt hófehér arca, melyet némi borosta fedett és hihetetlenül kék szemei voltak. Rám mosolygott kedvesen, s kilátszottak tökéletes, fehér fogai.
-        Segíthetek? – kérdezte mély, reszelős hangján. Megráztam a fejem és rekedt, mégis magabiztos
hangon megszólaltam.
-        Egy csomagot küldtek önnek – néhány másodperc múlva újra megszólaltam. – Itt írja alá. – adtam a kezébe a csomagot és a papírt. Aláírta, de egyáltalán nem volt meglepve. Fura. Visszaadta a papírt, de mielőtt elvehettem volna ájulást tettetem. Mielőtt elestem volna megfogta karom és derekam, majd megtámasztott.
-        Jól van? – kérdezte – Jöjjön, üljön le. – mondta, s kihallottam az ijedtséget a hangjából. Remek, jól játszottam. – Hozok egy pohár vizet. – Betámogatott a nappaliba, leültetett a vászon kanapéra, majd kiment a konyhába. Itt az alkalom. A napló ismét a szekrényen volt, felugrottam és a táskába csúsztattam a kis könyvet, majd visszaültem a díványra. – Mondja, miért dolgozik ilyen betegen? – nyújtotta át a vizespoharat célpontom.
-        Nagyúr a muszáj. De már jól vagyok és vár rám még öt csomag. – Hazudtam. Felálltam helyemről, a vízbe bele sem kortyoltam, majd kisiettem a lakásból. Az ajtóban még visszafordultam és újra végig néztem Zsolton, aki felhúzott szemöldökkel figyelt.
3. nap:
            Klasszisokkal jobban érzem magam. Igaz a hangom még kissé reszelős, de fejfájásom lassan tűnőben, lázam már csak hőemelkedés és a színemet is visszakaptam. Ez a szer fantasztikus. Előző éjszaka átnyálaztam a naplót, sőt még másolatot is készítettem. Fél délelőtt nem lesz itthon, holnap pedig az egész estét a White Night nevű klubban tölti. Mindössze ennyi állt a kis, fekete színű, bőrkötésű könyvben. Meleg ruhát vettem, a hajamat kiengedtem és egy fehér színű téli sapkát húztam a fejemre. Felvettem a hipszter szemüvegnek tűnő bombasztikus kütyüt, zsebre raktam a kesztyűket, majd felültem motoromra és célpontom házhoz vettem az irányt.
            Ma csak az udvarra lesz időm. Alaposan átkutatom a már majdnem omladozó épületeket. Belépek az egyik istállóba. Egyből megcsap az a bizonyos tehén szag. Fúj. Utálom a munkám e részét. Átkutatom az itatók és etetők környékét. Még a legutolsó szalmaszálat is átnéztem, de semmi. A következő istállóban csak tyúkokkal és kacsákkal találkozom meg néhány tojással. Semmi más használható dolgot nem találtam. Reménykedtem, hogy a fészerben találok valamit, de a legérdekesebb dolog is csak egy vadonatúj kapa volt. Kezdem azt hinni, hogy A Cég most az egyszer tévedett és tényleg ártatlan ez az ember. Annyira egyszerű, átlagos és unalmas itt minden. Sehol egy hajszál, vérfolt vagy húsdarab. Semmi használható. Ha ez a férfi még is bűnös, akkor a házban lesz a válasz. Legalább is remélem.



4. nap:
Annyira, de annyira izgatott vagyok. Nem hittem, hogy ennyire fogom várni a randi napját. Már előkészítettem a ruhámat, a cipőt és már azt is tudom milyen lesz a frizurám és a sminkem. De mindenekelőtt van még egy programom. Kell valami bizonyíték. Olyan nincs, hogy A Cég téved, olyan meg végképp nem létezik, hogy én ne találnék valamit.
A hátsó ajtón törtem be, persze úgy, hogy annak nyoma ne legyen. Ismét Zsófi érdeme az egész. Feltalált egy olyan kulcsot, mely minden, szó szerint MINDEN zárat kinyit. Zseni a csaj.
Ahogy beléptem az ajtón bekapcsoltam zseblámpámat. Az óra nyolcat mutatott, így emberünk már úton volt a bár felé. Szabadon ki-be járkálhattam. Elsőnek a gyerkőcök szobáját néztem meg. Ikrek és lányok. Nem voltak több tíz évesnél. A hajuk szintén fekete volt, mint az apjuké, de szemük barna, amit szerintem az anyjuktól örököltek. Nagyon szépek voltak. Ezeket mind a családi fotóról állapítottam meg, mely a nappaliban lógott a dívány felett. A lányok szobája babarózsaszín volt, két darab fehér ággyal, hercegnős ágyneműgarnitúrával és virágos függönyökkel. Mindenfelé plüssállatok és babák hevertek a földön. A sarokban volt egy fésülködő asztal, egy nagy tükörrel és rengeteg fésűvel. Elmosolyodtam, mert ez az én gyerekkoromra emlékeztetett. Imádtam a tükör előtt illegni, billegni. A hajamat fésülni, anya, különböző kenőcseivel bekenni az arcom. Nagyon szerettem hercegnőset játszani. Most meg. Inkább hajazok egy férfira, mint egy huszonéves kiscsajra.
Leszedtem pár hajszálat az egyik fésűről és egy bizonyítékos zacskóba tettem.  Végig simítottam az egyik ágyon majd kimentem a szobából. A gyerekszoba mellett volt közvetlen a szülők szobája. A fal egyszerű fehér volt, a bútorok barnák, a franciaágy fából készült és volt egy kis tévés szekrény is az ággyal szemben, melyben egy közepes méretű plazmatévé állt. Itt is találtam egy fésülködő asztalt, s az egyik fésűről leemeltem egy hosszú vörös hajszálat, majd a kis műanyag zacskóba helyeztem. Sietnem kell, mert szeretnék a randira időben odaérni. Végignéztem a ház összes részét, de ismét semmi. Ez nem létezik, kell, hogy legyen valami. Van egy rossz érzésem ezzel a férfival kapcsolatban. Minden annyira… tökéletes. Gondolkodnom kell. Hogy ha én bűnöző lennék, egy hidegvérű gyilkos… Hoppá. Ezt kezdjük, előröl. Ha én bűnöző lennék, aki kinyírta a szeretteit, hova rejteném el a fegyvereket, hol lenne a titkos helyem, ami csak az enyém? Megvan! A Pince. Átnéztem alaposabban, ám ezúttal a zseblámpám egyszerű fehér fényét, átkapcsoltam UV fényűre. Még, hogy nem kell magammal hurcolnom az UV lámpát… Egyből megláttam a vércseppeket a padlón. Tudtam. Ha van valami gyanús, azt biztos a pincében kell keresni, mint a vacak Hollywoodi filmekben. Mintát vettem az egyik vércseppből, majd tovább kutattam. Volt valami furcsa ebben a helyben. Elsőnek nem jöttem rá mi, aztán észrevettem egy teljesen közömbös, barna színű szekrényt. Nem volt rajta semmi. Általában a pincék tele vannak lommal, főleg a szekrények vagy polcok. De ezen nincs egy darab kacat sem. Kinyitottam a szekrény ajtaját. Abban sem találtam egy porszemet sem. Visszazártam az ajtókat, majd megragadtam a két oldalát és kissé arrébb húztam. Huzat csapta meg az arcomat. Itt van valami. Teljesen elhúztam a szekrényt, mely mögött egy nagy lyuk tátongott. Bevilágítottam a zseblámpámmal, és a szívem hevesebben kezdet verni, amint megláttam mi van bent. Szájtátva néztem, ahogyan a falak tele vannak A Cég embereinek fényképével. Volt még bent egy író asztal, melyen tervrajzok, és térképek hevertek. Újra a falakat bámultam. Megtaláltam Zsófi és Viktor képét is. Róluk csak csekély fotó készült, aztán megláttam magam. Megszédültem a látványtól, így leültem a székre és onnan figyeltem, ahogyan egy egész falat „szánt” nekem. Rengeteg kép készült rólam akció közben, vagy éppen ahogy tanulok, sőt még arról is van fotó, amikor Rolanddal ülök a kávézóban. Megfordultam, mert nem bírtam tovább nézni, s azt hittem, hogy ettől rosszabb már nem is lehet. Tévedtem. A másik falon a családja megkötözött képét látom. Miféle beteg ember az ilyen? A kislányok arca eltorzult a sírástól, az anya viszont… már nem élt.
-        Nem! – ordítottam, majd az asztalra csaptam.  Ezt nem tudom el hinni. Összeszorult a szívem a képek láttán. Leakasztottam a nyakamból a Nikon fényképezőmet, és az egész szobáról készítettem képeket. A képek elkészítése után azonnal elhagytam a házat. Motorra ültem és most nem a kollégiumi szobámba siettem, hanem A Cég titkos központjába. Amint megérkeztem remegő kezekkel a telefonomért nyúltam és kerestem Zsófi számát.
-        A központba. Most. – szóltam ellentmondást nem tűrő hangon a második csöngés után. – Ez a fickó tud rólunk. – fejeztem be, majd kinyomtam. A telefon képernyőjére meredtem és láttam, hogy már elmúlt fél tíz. El kell halasztanom a randit. Sokkal fontosabb, hogy most elkapjam ezt a rohadékot. Írtam egy SMS-t Rolandnak, hogy tegyük át holnapra a találkát. Remélem nem fog nagyon megsértődni.
Szerencsére a főnököt még bent találtam. Megmutattam neki a fényképeket, melyek elég nyomós bizonyítékok voltak. Mindenkit felszólított, hogy vigyázzanak. Külön kértem, hogy én hadd intézzem el a fickót. Nyilvánvalóan én kellek neki.  A főnök tudja, hogy jó vagyok, de azzal is tisztában van, hogy ez most nem csak egy „vidéki” feladat. Itt most szó szerint A Cég van veszélyben. Egy feltétellel engedte meg. Együtt kellett dolgoznom Viktorral.

-        Szóval a lényeg. – vázoltam fel a szituációt a két legjobb barátomnak, miközben magamra húztam fekete ruhámat a kollégiumi szobámban. – Ez a rohadék tudja, kik vagyunk, mi a munkánk. Azt viszont nem is sejti, hogy mi is tudunk róla. Elmegyünk abba bárba, ahol most tartózkodik. Úgy teszünk, mintha csak véletlenül keveredtünk volna oda. Szerepet játszunk, s közben figyeljük minden lépését. Aztán, mikor elhagyja a kocsmát, követjük és végzünk vele. Világos? – hangom keményen csengett. Az új késemet a kis retikülömbe tettem, meleg kabátot vettem és sapkát, majd így szóltam: - Ezt nem úszhatja meg.

Két kocsival mentünk a bárhoz. Nekem egy kis, kétszemélyes Smartom volt, míg Viktornak egy alig hatéves Volkswagen golfja. Az én ötletem volt a két kocsi. Nem tudom miért, csak volt egy megérzésem.
    A bár dugig volt emberekkel. A színes fények csak úgy villództak, a zene pedig hangosan dübörgött a hatalmas hangszórókból. A pulthoz ültünk s kerestük emberünket.
-        Megtaláltam! – kocogtatta meg a vállamat Zsófi. – A sarokban ült négy férfival és, ahogy láttam erőteljesen tárgyalnak.
-        Ti menjetek közelebb hozzájuk, táncoljatok, én addig innen figyelek. De ne legyetek túl feltűnőek. – barátaim bólintottak, majd táncolva az asztalhoz kerültek. Amíg figyeltem mi zajlik kezemet a táskámban rejtőző pengére tettem. Elfordultam az asztaltól és rendeltem magamnak egy üveg vizet, majd a bár többi részét is néztem, hogy ne legyek olyan feltűnő.
-          Látom, jobban van! – Kocogtatta meg valaki a vállam, úgy öt perc bámulás után. Oldalra néztem és majd szívrohamot kaptam, amikor megláttam célpontom tengerkék szemét és hófehér arcát. Lebuktam.
-        Á, a megmentőm! – tettem úgy, mintha még mindig a kézbesítő lennék, bár feleslegesen, hisz pontosan tudja, ki vagyok. – Jól vagyok, köszönöm. – Jobban lennék, ha a kést a szívedbe mélyeszteném. Elnéztem a válla fölött, s láttam a két ledermedt barátomat. Szúrósan néztem rájuk, s ekkor végre felém indultak.
-        Ne játszadozzunk Hanna! – ragadta meg a karomat. – Tudom, hogy te vitted el a naplómat. – nézett rám, szinte szórakozottan. Álltam tekintetét s nem szóltam semmit. – Remélem kényelmes volt a fán. – ezen viszont megdöbbentem. Azt hittem nem veszi észre, hogy figyelem.  – Csak annyit mondok, térfigyelő kamera. – mondta gonosz vigyorral a képén. Ekkor végre megérkezett Zsófi és Viktor.
-        Á, Hanna! Gyere, táncoljunk! – húzott el Zsófi, célpontom mellől. Zsolt még mindig azzal a vigyorral a képén, fogta magát és visszament a négy férfihoz.
-        Lebuktunk. – mondtam Zsófi fülébe.
-        Muszáj tovább játszanunk! Még elkaphatjuk. – Szólt Viktor és megragadt a csuklóm, majd a tömegbe vezetett. – Te figyeld, mikor lép le. – adta az utasítást Zsófinak. – Mi pedig táncoljunk.
-        Valahogy most, nincs kedvem! - hangom szúrósan csengett.
-        Hanna, ne cseszd el az akciót. Szerinted, ha ott gubbasztunk, a pultnál meg tudjuk rendesen figyelni? Tudni fogja, hogy rá várunk.
-        Már így is tudja.
-        Hanna! – szólt rám.
-        Rendben! - emelte fel megadóan a kezem. Magához húzott és táncoltunk a zene ütemére. Mikor hátat fordítottam neki elengedte a kezem s mikor visszafordultam nem akartam hinni a szememnek. – Bassza meg! – nyögtem ki, nem túl finom mondatom.
-        Egy SMS-t sem érdemlek? – kérdezte dühtől elfúló hangon.
-        De hisz… - kezdtem volna bele, de ő se szó, se beszéd elviharzott. Utána rohantam, megfogtam a karját és magam felé fordítottam.

-        Mit akarsz? – kiáltotta.
-        Küldtem SMS-t. – elővettem telefonom és előkerestem az üzenetet – Menjünk ki. – fogtam meg a kezét és kivezettem a bár elé. Még egy gonddal több. – Tessék! Itt az üzenet. – tartottam elé a telefont.
-        De… - nézett rám értetlenül. – Én nem kaptam semmit. – Elővette telefonját, belenézett és az arcán döbbenetet láttam. – Ó! – szólalt meg. – nem tudom, hogy nem vettem észre. Basszus, pedig többször is megnéztem. Ne haragudj…
-        Roland! – szóltam – Rád nem lehet haragudni. – Aranyos volt, ahogy magyarázkodott. Nem tudom, miért van rám ilyen hatással. – Sajnálom, de eljegyezték a legjobb barátnőmet és ma tartják az eljegyzési bulit. – Ajaj. Zsófi meg fog ölni, ha ezt meghallja, de nem mondhatom el neki az igazságot.  – És az a fiú, akivel táncoltam, nos… ő a vőlegény. – válaszoltam kimondatlan kérdésére.
-        Basszus, nem tudtam…- magyarázkodott, de én közbe szóltam.
-        Roland! Erre nincs semmi szükség.
-        Akkor a mai estének lőttek? – kérdezte nagy boci szemekkel. Jézus. A szívem csak úgy kalapált.
-        Nem feltétlen. – Szólaltam meg, mikor láttam célpontomat kisétálni az ajtón. Ez az akció már el lett szúrva, mivel nem ölhetem meg Roland jelenlétében. Az estém felszabadult, holnap viszont első dolgom lesz felkeresni és végezni Zsolttal. – Nos, kényelmes cipőt húztam. – Néztem rá ártatlanul, mire ő nevetni kezdett.
-        Akkor szabad egy táncra? – nem szóltam semmit, csak kézen ragadtam és behúztam a bárba. – Ezt igennek veszem. – mosolygott szélesen, majd megszorította kezemet és magához húzott. Szívem egyre hevesebben vert, s szinte kezdtem elfelejteni az előbbi aggodalmat. Az ő jelenlétében olyan gondtalannak éreznem magam. Roland mindkét keze a hátamon pihent, míg én az enyémeket körbefontam nyakán. Az összes gyors számot végig lassúztuk s én vagy a fiú szép szemeibe néztem, vagy mellkasába fúrtam arcom. Annyira megnyugtató volt a közelsége, már-már biztonságban éreztem magam mellette s kezdtem újra fiatalnak, huszonévesnek érezni magam. – Nem vagy szomjas? – búgta fülembe.
-        Ami azt illeti, de.
-        Meghívlak. – kéz a kézben sétáltunk a pulthoz. – Mit kérsz?
-        Narancslevet. – furcsán nézett rám. – Vezetek. – tettem hozzá.
-        Egy narancslevet és egy sört kérek. – szólt a csaposnak. – Mit szólnál ezután egy sétához?
-        Benne vagyok! – szóltam vigyorogva.

Kéz a kézben sétáltunk Budapest csendes utcáin, miután elbúcsúztam barátaimtól. Annyira hideg volt, hogy látszott a leheletem.
-        Játszunk olyat, hogy én kérdezek és te válaszolsz. – ajánlotta Roland.
-        Rendben, de utána fordul a kocka. – kacsintottam rá.
-        Melyik a kedvenc évszakod?
-        A tél. Imádom a hóesést, főleg benne sétálni. Semmiért nem cserélném az esti punnyadást, forró csokival és karácsonyi filmekkel. – s szinte végszóra egy hópehely hullott az orrom hegyére. Mintha az időjárás tudta volna, hogy mit szeretnék. Fokozatosan hullani kezdtek az apró hópelyhek.
-        Ez szép. – nevette el magát Roland. – De nem korai ez egy kicsit?
-        Már semmin sem csodálkozom a márciusi hóvihar után.
-        Na, igen, ez igaz. Már csak a forró csokis pihenés hiányzik.
-        Mit szólnál, ha ezt a kérdez-, feleletet a Reszkessetek betörők című film és egy bögre kakaó mellett folytatnánk?
-         Az, nagyszerű lenne.
-        Menjünk vissza a kocsihoz. – elengedtem a kezét, tettem két lépést majd visszafordultam. – Verseny? – kérdeztem. Most kissé játékos kedvemben voltam. Még mielőtt elszaladhattam volna Roland megfogta a kezem és visszarántott. Magához szorított és a száját az enyémre tapasztotta. Hosszú másodpercekig tartó csók volt. Az első csók, mely édes, mint a méz. Miután szétváltak ajkaink a szemembe nézett és végigsimított arcomon, majd újra megfogta a kezem s visszasétáltunk az autómhoz.
Felcsavartam a Smartban a fűtést. Bekapcsoltam a rádiót, melyben pont egy Children of Distance
dal szólt. Áthaladtunk a kereszteződésben az éppen zöldre váltó lámpán, s közben vidáman nevettem a véletlen helyzeten. De ekkor valami furcsa dolog történt. Egy erős lökést éreztem az oldalamon, s hirtelen forogni kezdett velem a világ. A kavalkádban csak üvegszilánkokat és vért láttam, aztán később elnyelt a teljes sötétség és némaság.

     

14 megjegyzés:

  1. Ez elképesztő ! :o Zsoltit utálom!! nagyon izgalmas! így tovább , *-* <3 Hanna+Roland 4ever :$$$ <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy tetszett! :D Szerintem Zsoltit, most sok mindenki utálja :D

      Törlés
  2. Szia!
    Jó kis történet! Remélem hosszú lesz! Ez csak az lehet!
    Hanna+Roland jó kis páros! Sok sikert és kitartást a folytatáshoz!
    Niki

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! Igen, elég hosszú lesz! :) Köszönöm!
      Puszi: Vivien

      Törlés
  3. Nem tudom még :) lehet jövőhéten..:)

    VálaszTörlés
  4. Nagyon nagyon várom a folytatást!mondjuk még csak most csatlakoztam az olvasóidhoz,látom,hogy nagy tehetséged van az íráshoz és van fantáziád is.Ráadásul imádom a Children of Distance-et, és még soha nem olvastam ilyen sztorit.Nagyon örülök,hogy végre találkoztam egy ilyen történettel is.Remélem sokáig fogod még írni ezt a történetet! Csak így tovább!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon örülök, hogy tetszik! Próbálom hozni az új és remélhetőleg izgalmas részeket! :) Körülbelül 12 fejezetesre tervezem. :) Remélem végig velem és a történettel maradsz! :)

      Törlés
  5. Szia :D
    Bevallom, nekem nagyon szimpatikus Zsolti. Kicsit az egyik barátnőmre emlékeztet xD Őt pedig nagyon szeretem. Az gáz, ha féltékeny vagyok Hannára? :P
    Oké, szóval a kritika... Hmm... Össz-vissz 2 hibát véltem felfedezni helyesírásilag. Logikailag még egyet, de biztos csak véletlen folytán maradt ki, hogy mi lett Petivel, aki ugyebár támogatta Rolit az est folyamán. Erre majd kaphatunk egy választ? Így olyan elvarratlan szálak maradnak, amit személy szerint nem szeretek.
    Íme újra itt van egy függővég :D Tudtam előre, hogy rákapsz az ízére :P Helyes, nagyon jól teszed! Ahogyan azt, hogy a következő fejezetnél nem rögtön folytatod, hanem késlelteted az eseményeket. Nagy piros pont jár ezért, mert rengeteg író elfelejti ezt a taktikát alkalmazni, de te egyből tudtad, hogy mire van szükség, és remekül alkalmaztad is :) Azért arra figyelj, hogy legyenek nyugisabb fejezetek is, különben egy idő után már nehéz lesz újabb akciókat beleszőni a történetbe és az egész egy nagy katyvasz lesz :)
    Minden esetre, továbbra is olvasni fogom, mert érdekel, hogy mi lesz a vége :D Nagyon ügyes vagy, és aki mást mond, az hazudik ;)
    Puszi: Yoopi

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! :D Köszönöm a Kritikát és a véleményt! Gondoltam, hogy lesz benne hiba, mert hiába átnézem, mindig akad benne valami....mondjuk 22 oldal gépelés után nem csodálom :D Lesznek természetesen nyugis részek, pl a következő az lesz! :)Mindenre lesz magyarázat, mert én sem szeretem ha nincs ;) Nagyon szeretem a függővégeket, mert ez így csak jobban készteti az olvasót a további olvasásra. :D Nagyon örülök a kritikádnak, mert így tudom, hogy mit fejlesszek még! Remélem sok ilyen komit kapok tőled! :D
      Puszi, Vivien!

      Törlés
  6. nekem is nagyon tetszik,bar en is Zsolti vagyok :D De ugyes vagy,es meg sok sztorit szeretnenk olvasni.... :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy tetszik! Köszönöm a dicséretet! :) Fogom hozni a további részeket! :)

      Törlés
  7. Szia!!! HUUUhaaa erre ezt tudom írni nagyin izgalmas alig várom a következő részt. Gratulálok egyre jobb.
    Üdvözlettel Ági :)

    VálaszTörlés
  8. Helló! Köszönöm! Nem sokára hozom a következő, csak most pihenés van! :)
    Puszi, Vivien!

    VálaszTörlés