A Kívülálló

A Kívülálló

~Részlet~

     Egy szikla tetején állok. Egyedül. Lábaim alatt a tenger terül el. A szél a hajamba kap, és hátra fújja. Fejemet az ég felé emelem, és nagyot szívok a friss levegőből. Két hét telt el a tragédia óta, de még csak most volt erőm szétszórni szüleim hamvait. Kezemben tartom urnájukat, melyen gyönyörű mintázat van, és ez áll belegravírozva: „Miért tép rózsát a kegyetlen halál, mikor annyi hervadt rózsát talál?” Leveszem az urna tetejét és tartalmát a vadul hullámzó tengerbe borítom. Visszaemlékszem gyermekkoromra, hogy mennyire boldog is voltam akkor. Velük. A szüleimmel. Elmorzsolok pár könnycseppet, és becsukott szemmel hallgatom tovább a tenger morajló zaját.

      Három hónap. Ennyi kellett, hogy újra felépítsem az életem. Igaz a gyász még mindig a szívemen csücsül, de már sokkal jobban érzem magam. A testem felépült, a lelkem pedig gyógyulóban. Első dolgom volt saját házat vennem. Az új otthonom, egyszintes, de hatalmas épület, két hálószobával, egy konyhával/étkezővel, nappalival, fürdőszobával és egy gardróbszobával. Az udvart gyönyörű gyep és pár fa is borítja, ráadásul van egy kisebb medence és egy kis melléképület is, melyet tetováló szalonként alakítottam ki. A ház belseje is káprázatos. Félig bútorozott volt, amikor beköltöztem. A padlózat lakkozott fából áll, a nappali fala bézs, a konyháé pedig halványsárga. A konyhában modern felszerelések voltak, míg a hálószoba antikolt. A fürdőszoba bézs- fehér-fekete színben pompázik. Virágos falmatrica díszíti és a helyiség közepén egy nagy, fehér lábas kád áll. A nappaliba vettem egy barna bőr ülőgarnitúrát, egy mahagóni dohányzóasztalt és egy biliárdasztalt. A falába beépített álkandalló és tv van. Nagyon hangulatos és otthonos. Szerelem volt első látásra. Ha már a szerelemnél tartunk. Leevel azóta is együtt vagyunk. Ő segített át ezen a kritikus időszakon, ő volt a támaszom, és most ő a mindenem. Tudom, mennyire nyálasan hangzik, de amikor szerelemes az ember az ilyen klisék egyszerűen természetesek. Egy valami hiányzik már csak az életemből. Az akció, az adrenalin. Készen állok az új bevetésekre, hisz már nincs semmi veszteni valóm. Még nem bíznak bennem teljesen, de egyszer már bizonyítottam és most sem fogok csalódást okozni.

      Az éjszaka hűvös és sötét. Egy darab csillag sincs az égen és a Hold fénye se világit. Felderítőként rohanok az erdő sűrű sötétjében. Szívem a futástól és az izgalomtól sebesen ver. Megállok egy domb tetején és egy fa oldalából kémlelek. Egy kastélyt látok tele fegyveres emberekkel.

•  Mi ez? Valami kicseszett vámpíros film? – szóltam a rádióba- Mint valami rossz Van Helsing sztori!

• Jobb, mint az Alkonyat!- szólt vissza Barney. Nevetve válaszoltam:

•  Remélem, fokhagyma van nálatok.

• Szerintem Barney szaga elég lesz. - szólalt meg Ying. Nem tudtam visszatartani a röhögésem. Vicces kedvükben voltak, úgy hallom.

•  Basszus! – Szóltam a rádióba – Észrevettek! Gyertek keleti irányba. Ha lövéseket hallotok jó helyen jártok!- Bontottam a vételt, majd az új vadászpuskámmal becéloztam az ellenséget. 1 lövés… 2… 3… Háromból három célt talált. – Ez az! – Visszamentem a sűrű erdőbe és felmásztam egy fára, majd onnan figyeltem. Egy fickót láttam közeledni a kastélyból. Most nem a vadászpuskámat használtam, hanem leakasztottam a hátamról a nyílpuskámat, becéloztam és lőttem. Elvétettem. Nem csodálkozom, hisz most használom először ezt a fegyvert. A férfi sebesen nézett magán körbe, nem tudta megállapítani, hogy honnan jött a nyíl. Fegyverét maga előtt tartva rohant be az erdőbe. Éppen az én fám alatt állt meg. Visszaakasztottam a nyílpuskát, elővettem kedvenc pengémet, majd ráugrottam a férfi hátára és elvágtam a torkát. Hangokat hallottam a hátam mögül. Ismerős hangokat. Megfordultam és a csapattal találtam magam szemben. Apropó. Még nem is említettem, hogy a csapathoz csatlakozott két régi-új tag. Nekem újak, én még nem találkoztam velük, pedig már évek óta az Expendableshöz tartoznak csak valami szünetféleségen voltak. Évekig?! Furának találtam a dolgot, de inkább nem kérdeztem rá. Első dolgom, mikor találkoztam Ceasarral és Toll Roaddal, megkérdeztem, hogy ugye nem áll szándékukban kinyírni. Nem, nem állt. Amúgy jó arcok. Leehez rohantam és megcsókoltam. Próbáltam különválasztani a magánéletet és a munkát, de valahogy ez nem ment.

• Nagyszerű! Ingyen pornó. – gúnyolódott Barney- Én nem kapok? – cuppogott.

• De Főnök! Kettőt is. Úgy is azt mondta anyukád, hogy hiányzik az éjjeli puszi és az esti mese. - Kacsintottam rá.

•  Ez ügyes volt. – Nevetett Barney - Jó látni, hogy újra a régi vagy. – Erre inkább nem válaszoltam, mert soha nem leszek már ugyan az, az ember. – Jól van Gyerekek. Meló van! Rohanjuk le azt a dögfészket! – Adta ki a parancsot. Futottunk, majd felmásztunk a bástyákra és onnan figyeltük az ellenséget. Fura. Mindenkinek szőke volt a haja. Nem, még sem volt fura. Megláttam a horogkeresztes zászlót. Mindenhol a kastélyban ez a szimbólum virított.

• Király! Egy kibaszott náci tábor… - mormogtam – Verseny?

• Én benne vagyok! – Suttogta Ceasar.

• A vesztes fizet egész este a Rokokóban, ha hazaértünk. – ajánlotta Lee – Jess! Remélem nem üres a tárcád! 

• Ami azt illeti… de! Viszont szerintem ez úgy is mindegy. – Mosolyogtam magamban, majd elővettem a nyílpuskám, céloztam és lőttem. – Talált! – Végre. Azt hiszem, szeretni fogom ezt a fegyvert. – Kicsit le vagy maradva Szivi! Nekem ez már az ötödik. – Nevettem, majd újra lőttem. Újra és újra. - Nyolc! – Kiáltottam.

• Hey! Az első három nem ér! – Kiabálta vissza Lee, aki éppen öt férfival verekedett és szúrta le őket folyamatosan. – Öt! – Kiáltotta.

• Tíz! – Mondta büszkén Ceasar, majd lelőtt még egy szőkét. – Tizenegy! Szerintem a tárcámat otthon is hagyhatom este.

• Jézus! – Kiáltottam fel, mert beleragadtak a hajamba és a földre rántottak. Elővettem revolverem és lelőttem a férget. Felugrottam és a hadakozó Christmashoz fordultam. Körülbelül hat férfi támadt rá. Lelőttem hármat, a többit ő intézte el. Hozzá futottam, az ölébe ugrottam- láttam, hogy a hátánál támadni készülnek- megcsókoltam Leet, és közben lelőttem az ellenfeleket!

• Forogjunk egyet! – Megragadta derekamat és gyorsan körbe-körbeforgatott, s mind eközben egyszerre lőttünk a fegyvereinkkel és kiiktattunk minden célpontot.

• Ehhez hozzá tudnék szokni. – Tett le a földre, majd ellőttem a feje mellett.

• Húsz! Lúzerek! – Kiabáltam. Megcsókoltam Leet, majd berontottam a kastélyba. – Oupsz! – Körülbelül ötven szőke fegyveres nézett vissza rám. Mérgesnek tűntek, legalább is szerintem, mintha a szájuk habzana. A nadrágzsebemhez kaptam és kirántottam a dobócsillagokat, s ezzel a mozdulattal egyszerre a nácik felé dobtam. Négyet eltaláltam. Fedezékbe szaladtam, majd onnan lövöldöztem. Közben persze a csapattársaim is akcióztak, s így szép lassan hullottak a rosszfiúk, mint a legyek.

•  Harminc! – Ordította Ceasar.

•  Harmincöt! – Egyszerre hangzott fel hangom a Leeével.

• Az nyer, aki hamarabb megtalálja a túszt! – ajánlottam fel.

• Rendben. – Mire kimondta én már rohantam is az első ajtóhoz, s berúgtam. Sehol senki. Se a második, harmadik, de még a negyedik ajtó mögött sem.

• Megtaláltam! – Kiáltott Barney! – És szeretem a Whiskyt.

• A francba! – Mondtuk egyszerre Leevel.

• Jó voltál! – sóhajtotta Christmas.

• Mint mindig! – Vigyorogtam. Végre érzem, hogy élek. 

• Akkora az egód, mint egy ház… mint mindig. – Már szólásra nyitottam volna a szám, de a főnököm megelőzött. 

• Elég a játékból, adjuk le a szállítmányt. Komolyan, kezdem óvó bácsinak érezni magam. Irány Moszkva! – Hangja kemény volt, de tudtam, hogy nem gondolja komolyan. Ismerem már annyira. Visszagyalogoltunk a repülőgéphez, majd Feldheimből Moszkvába repültünk. Cirka 6 óra hossza volt az út. Ez alatt sikerült aludnom, de még így is hulla voltam, mire hazaértünk, San Franciscóba.

•   Jól vagy? – Kérdezte Lee, miközben a fürdőkádamban ültünk, szorosan összebújva.

•  Remekül. Régen éreztem magam ilyen jól!

•  Nagyon örülök neki! Szeretem mikor boldog vagy. – Vörös fürtjeimet cirógatva beszélt hozzám. – Kapsz tőlem valamit! Remélem, tetszik. – Kinyúlt a kádból egészen a nadrágjáig, majd a zsebéből kivett egy hosszú dobozkát. – Tessék! – Izgatottan bontottam ki. A dobozban egy ugyanolyan karkötőt találtam, mint a nyakláncom, amelyet 4 hónappal ezelőtt kaptam. Aranykarkötő, koponya és rózsa medállal.

•  Gyönyörű. Köszönöm! – Felraktam a csuklómra és onnan csodáltam. – Szeretlek! – Súgtam. Ölbe vett, s így szálltunk ki a kádból. Letett a földre, kendőért nyúlt, melyet körém terített. Magához húzott, s megcsókolt.

• Imádlak Jessica. – Ölelt még mindig. – Készülődjünk, sose érünk a bárba. – Igaza volt. Már így is késésben voltunk. Nem volt kedvem kiöltözni, így az egyszerűség kedvéért, egy fekete bő pólót vettem fel, koponya mintával, rövidnadrággal és egy sima edzőcipővel. Ráadásnak egy bőrdzsekit húztam magamra. A hajammal sem vacakoltam sokat, csak kivasaltam. A sminkem pedig mindössze annyiból állt, hogy kihúztam a szeme, és vörös rúzzsal kifestettem a szám. Laza és vad. – Tetszik. – Szólt meg a hátam mögül Lee. Nekem is tetszett a végeredmény. – Most már igyekezzünk.

Nem autóval mentünk, hanem Christmas motorjával. Nagyon élveztem az utat. Egyszerűen imádom a motorozást. Erősen gondolkodom rajta, hogy én is veszek magamnak valami hasonlót. Meg sem lepődtem, mikor beléptem a bárba. A fiúk a szokásos asztaluknál ültek és hangosan vitattak valamit.

• Végre megjött, aki fizetni fogja a whiskymet. 

• Nos… engem nem Ceasarnak hívnak. – Néztem rájuk ártatlanul. – Többet lőttem, mint ő. – Mosolyogtam büszkén.

•  És a szád is nagyobb, mint az enyém. – Gúnyolódott Ceasar, mire mindenki nevetett. – De sajnos igazad van. Ki mit kér? – Én mojitót kértem, a többiekére pedig már nem emlékszem. Az viszont tudom, hogy az este nagyon jó hangulatban telt el. 

Szeretem ezt a csapatot, ők az én barátaim. Tudom, hogy nem normális dolog az, amit csinálok, de már nincs veszteni valóm és próbálom a legtöbb féregtől „megszabadítani” a világot. Most úgy érzem magam, mint egy szuperhős. Hogy is hívják azt a nőt? Black Widow? Igen, azt hiszem így. Nos, most nagyon az ő helyébe gondolom magam. Sajnos tudom, hogy semmi sem tart örökké. Tudom, hogy ez a szerelem, ez a boldogság is csak pillanatnyi. Idő kérdése, mikor fordul rosszra minden. De most nem szeretnék ezzel foglalkozni. Inkább kihasználok minden boldog pillanatot, minden szerelmes csókot és együttlétet. Megcsókoltam Leet, s szorosan megöleltem. Egy valamit nagyon jól megtanultam: Semmi sincs ingyen. Semmi. Mindenért megfizetünk. Mindennek ára van!