Előszó
Nyitogatom szemeim. A szemhéjam, mintha ólomból lenne, sőt
az egész testemet nehéznek érzem. Hol vagyok? Hogy kerültem ide?
Körbenézek, de teljes a
sötétség. Felállnék, körbe sétálnék, de ez lehetetlen, székhez vagyok kötözve.
Pánik kezd úrrá lenni rajtam. Alig kapok levegőt, mellkasom szorít, fejem
lüktet, az izzadtság patakokban folyik végig rajtam, Fészkelődöm, ki kell
jutnom innen.
Egy ajtó nyílik. Nem látok mást a beszűrődő fényben, csak
egy nő kecses alakját. Megáll az ajtófélfában, nekidől, lábát keresztbe teszi,
és úgy néz rám. Arcát nem látom a baseballsapka miatt, de tudom ki ő. Tudom, ki
ez a lány. Üvöltöm a nevét, szitkozódom, de ő ügyet sem vet rám. Megfordul,
kisétál. De az ajtót nyitva hagyja. Félek, de egyszerre dühös is vagyok. A nő
visszatér, kezében késsel. Lassan halad felém. Könyörgök, ordítok, de mintha
meg sem hallaná.
-
Hanna! – Kiáltom
nevét. Megfogja a vállam, arcomhoz hajol és ennyit suttog:
-
Sajnálom…
