A kívülálló - Előszó

Előszó

Adrenalinnal telve néztem körül az elhagyatott ház alagsorában. Lépteket hallottam. Befordultam a sarkon és szembetaláltam magam az áldozatommal. Gondolkodás nélkül meghúztam a ravaszt. Revolverem elsült, a fickó a földön terült el. Közel léptem hozzá. Igen, jól céloztam és meghalt. Imádok bérgyilkosként dolgozni. Tudom, beteg dolog, de én már csak ilyen „beteg” ember vagyok.

-        Jess! Helyzetjelentést!- Szólalt meg a rádió túl végén a csapat feje, Barney.

-        Egyik célpont kiiktatva- válaszoltam- Merre vagytok?

-        Második emelet, egyes szektor. Gyere utánunk!

-        Értem főnök, indulok!- visszatettem a rádiót, majd futni kezdtem. Magabiztosan haladtam a cél felé. Általában éber vagyok. De mos figyelmem, túlzott magabiztosságomnak köszönhetően alább hagyott, s ez majdnem az életembe került.

A lépcsőn tartottam felfelé, mikor valaki a lófarkamnál fogva visszarántott és lezúgtam. Mindenem fájt az eséstől, de gyorsan összeszedtem magam és harcállásba álltam. Egy férfi ugrott le az emeletről és terített le. Éber voltam. Most teljesen éber. Kést rántottam és ellenfelemnek rontottam. Kitért támadásom elől. Köröztünk, s közben egymás szemébe néztünk. A férfi arcát tetoválás borította. Valami bonyolult minta. Kopasz, kigyúrt testű. Amolyan, üresfejű gyilkoló gép. Feszülten figyeltük egymást, hogy vajon ki támad előbb. A fickó ugrani készült. Mikor megmozdult, késem feldobtam, majd - mint a villám - előrántottam kedvenc pisztolyom, mely egy Smith and Wesson revolver, co2 holster típusú csinos kis fegyver. Hideg markolata tökéletesen illett apró kezembe. Három lövést adtam le. A férfi élettelen teste koppant a földön, s nemes pengém az izmos hátába fúródott. Szép munka.

Nem tudom kitől örököltem gyilkolási „tehetségem”, de valahogy mindig is ráéreztem.  Egyszerűen a véremben volt a technikája. Tudjátok, más énekelni, táncolni...én gyilkolni tudok. Ezért is vettek be a csapatba. Négy férfi között az egyetlen nő. Amolyan kívülálló…