1.
Hanna
Éjjel két óra. Az utcát csak a
ház elé kitett töklámpások halvány fénye és mindössze két közlámpa világította
meg. Az éjszaka hűvös, az égen egy darab
csillag sincs. Éreztem, ahogy egy-két esőcsepp hullott a fejemre. Gondolkodtam
a baseballsapkán, de az valahogy nem illett a Halloweeni jelmezemhez. Nos,
mintha számítana. Magyarországon nem szokás ez az ünnep, de tény, hogy egyre
felkapottabb. Persze nem a házalós, csoki kéregetős része. Inkább a
lakásdíszítésben és a bulik témájában nyer egyre nagyobb teret. Én is épp ilyen
partiba igyekeztem, de előtte volt még egy kis dolgom.
Követtem célpontomat. Szó
szerint, vadásztam. Éreztem ereimben az adrenalint, az izgalom jólesően járta
át minden porcikám. A köpenyemet, s
hosszú barna hajamat hátrafújta a hideg, őszi szél, s én kissé kezdtem fázni. Már csak egy sarok és becserkészem áldozatomat. Szabó Géza. Öt kislányt erőszakolt, ölt meg és darabolt fel. Az igazságszolgáltatás hazánkban néha kissé hibás. Nem tudtak rábizonyítani semmit. Egyszerűen semmi kézzelfogható bizonyítékot nem találtak a nyomozók. Hm, érdekes. Én két perc alatt megtaláltam. A Cég ezért is alkalmaz. Nos, igen. A Cég. Ez egy olyan szervezet, ahol pont az ilyen megoldatlan eseteket figyelik és intézik el. Közel 2 éve dogozok nekik, és imádom. Minden percét élvezem, hogy megszabadíthatom az országot az olyan férgektől, mint ez a Szabó Géza. Már csak pár méter és kiérünk a lakott területről, s akkor vége. Áldozatom, mintha megszaporázta volna lépteit. Előhúztam késem és gyorsítottam tempómon. Szabó úr mellé érve megragadtam karját, magam felé rántottam, s késemet szívébe mélyesztettem. Könnyedén siklott pengém a húsába. Rám meresztette üres tekintetét, szájából vér bugyogott, s lassan kilehelte magából a lelket. Kihúzom késem, s már haladok is tovább. Nem tartott az egész három percig. Gyors és tiszta munka. Nem félek attól, hogy valaki megláthat, mert munkámat csak olyan helyen végzem, ahol egy lélek sem járkál és kamera sincs sehol.
Young Bisztró, Budapest.
Halloweeni parti. Jelmezekben partizó fiatalokkal volt tele a hely. Dübörögve
szólt a zene a hangfalakból. A pultnál ültem, s vártam a fellépőket. Mivel ez
egy egyetemi buli, és a fiatalokról szól, nem kísérhette őket egy tanár, így
rám sózták a melót. Bár annyira nem bánom, mivel így még átlagosabbnak tűnök.
Három nevet kaptam. Fura, máskor akkor kapok nevet, ha ki kell iktatnom az
illetőt.
Leszálltam a bárszékről és a
kijárathoz mentem. Kint megvárom őket, biztos, ami biztos. Nyitom az ajtót, s
mikor kilépnék, a friss levegőre egy férfiba botlok. Felnéztem az illető
arcára, s két nagy szempár nézett vissza rám. A srác bűvésznek volt öltözve.
-
Bocsánat, bocsánat! – Fogta meg vállam.
-
Nem történt semmi. – Leheltem, még mindig
szemeibe nézve. Megráztam fejem, s kibújtam karja alatt a bár elé. Mellettem
három férfi állt. – Ti lennétek a Children of Distance? – Kérdeztem rá, mert
annyira nyilvánvalónak tűnt, hogy nem idevalók. Idősebbnek néztek ki, a
bennlévőktől.
-
Igen. – Hangzott a válasz.
-
Remek! Kóróczki Hanna. – Nyújtottam kezet – Én
leszek ma az óvónénitek, ha bármire szükségetek van, és ha már mennétek, a
szállásotokra csak szóljatok nekem. – Próbáltam viccesnek tűnni. Ez is kell az
úgynevezett álcámhoz. Senkinek, még csak gyanúja sem lehet arról, hogy én mivel
foglalkozom. Hat éven keresztül sikerült mindenkivel elhitetnem, hogy csak egy
szimpla fiatal vagyok, s mára már profin fenn is tartom a látszatot.
-
Szia Hanna,
Peti vagyok. Ő itt Roland, ő pedig Robi. – Mindenkivel kezet fogtam, s
bevezettem őket a bárba. Megmutattam a színpadot, amit már a DJ előkészített. A
három férfi a mikrofonok elé álltak és bemutatkoztak. Elmondták, hogy örülnek
az ittlétnek, majd el is kezdték a fellépést, mely egy órán át tartott. Amíg ők
a népet bűvölték én a pultnál ültem, rendeltem egy korsó sört, s figyeltem az
előadást. A Peti nevezetű zombinak volt öltözve, Robi Vámpírnak és Roland ugye
bűvésznek. Az előadás élvezhető volt, dallamos, s néhány szám szívbemarkoló.
Párat teljesen át tudtam érezni, felidézték bennem azokat a pillanatokat,
melyek teljesen padlóra küldtek. Nos, ha ezek a múltbéli események nem
történnek meg, ma nem lennék ez az erős ember. Megtanultam, hogyan kell a rossz
dolgokkal megbirkózni. Hogy minden fájó emlék, történés egyszer elmúlik. Hogy
egyszer minden jobbra fordul.
Végig a bűvészgyereket figyeltem,
s néha-néha ő is megtalált tekintetével. Van valami fura a szemeiben, ami
megfogott. Még magam sem tudom, hogy mi az, pedig elég jól ismerem az emberi
mimikát, reakciókat.
A műsor végeztével mellém
telepedtek le.
-
És te minek öltöztél be? Valami boszorkány,
csontváz, sorozatgyilkos hibridnek?- Kérdezte Roland. A sorozat gyilkosos
résznél majdnem kimeredt szemekkel néztem rá, de tudtam, hogy akkor lebuknék.
És amúgy is, elég csekély rá az esély, hogy tudja az igazságot. A feltételezése
pedig helytálló, mivel az arcom festése egy csontvázéra hajazott, a ruhám egy
boszorkányéra, míg a véres késem egy gyilkosra. Igen, direkt nem takarítottam
meg a késem, így drasztikusabb az egész.
-
Eltaláltad! – mosolyogtam.
-
Mennyire élethű ez a vér! – nyúlt volna a
késemhez, de még időben elkaptam a kezét. – Áú!- rántotta el karját.
-
Mű. – Mondtam hidegen, majd faképnél hagytam
őket. Utálom, ha cuccomhoz nyúlkálnak. Ráadásul, ha még észre is veszi, hogy az
a vér nem mű, az maga lett volna a katasztrófa. Miért is kellett nekem ezt a
hülyeséget elvállalnom? Már bánom az egészet.
A hideg levegő csípi arcomat. Körülbelül
félórája ülök idekinn. Nem szeretnék vissza menni a bárba. Inkább egyedül
szeretnék lenni a szobámban és egy jó könyvet olvasni, de meg kell várnom a
srácokat, hogy elkísérjem őket a szállásra.
Hallom, ahogy a bár ajtaja
nyílik. Fel sem kell néznem, tudom, hogy Ő az. Érzem magamon kutató tekintetét.
Leül a mellettem lévő székbe, s egy ideig némán bámult. Hosszú másodpercek
múlva megszólalt:
-
Megbántottalak? – még mindig magam elé néztem,
szótlanul. – Sajnálom. – menni készült, de én megfogtam kezét. Nem szabad ilyen
gyerekesen viselkednem.
-
Túlreagáltam. – Válaszoltam, mire visszaült. –
Nem szeretnék bunkó lenni, de hosszú napom volt és már fáradt vagyok…
-
Ne szabadkozz! – vágott mondatom közepébe. – A
buli már úgy is meghalt. Szólok a többieknek. – Pár perc múlva a kollégium
kihalt utcáján sétáltunk.
-
Melyik szobát kaptátok? – törtem meg a már-már
kínos csöndet.
-
Engem az A/110-esbe, Robit az A/90-esbe,
Rolandot pedig a B/13-asba. Csak így tudtak szállást adni.
-
B/13? – Ismételtem megütközve. – Az, az én
szobám. Nekem erről miért nem szólt senki? – Hangom hisztérikusan csengett. –
Ezt el sem hiszem. – Majd felforrtam a dühtől. Volt négy évig egy szobatársam,
de az utóbbi két évet egyedül töltöttem ( hála A Cégnek) a négy fal között. Az
a szoba volt az én menedékem. Ott lehettem csak igazán önmagam. Erre megkapom
ezt a fickót. – Csodás. – mondtam méregtől elfúló hangon. – Szerintem nagyon
kényelmes lesz neked a földön- villantottam rá gyilkos mosolyom. Próbáltam
elfojtani dühöm, mely nagy erőfeszítésbe került. – Gyertek utánam. – sikerült
hangomra nyugalmat erőltetnem.
Elvezettem a két fiút a szobákhoz, majd Rolanddal az én
épületem felé tartottunk, mely 300 méterrel odébb volt. Hideg az éjszaka, szinte
már vacogtam. Persze, hogy a kabátomat otthon hagytam. Úgy éreztem kár volt
felkelnem reggel, nagyon nem az én napom a mai.
Roland megfogta a karom, s megállított. Levette magáról
zakóját, s a vállamra terítette.
-
Csoda, hogy a fogaid nem törtek még el. – Mondta
egy félmosoly keretében.
-
Köszönöm. – Viszonoztam mosolyát, hisz ez kedves
volt tőle. Az előbbi haragom kezdett alábbhagyni.
-
Bocs, hogy a terhedre vagyok. – Nagyot
sóhajtottam, majd szembefordultam vele.
-
Nem vagy a terhemre. – Nagyjából igaz – Csak nem
szeretem, ha nem szólnak fontos dolgokról. – Ez viszont teljesen igaz. - Most
pedig menjünk, mert rögtön a betonhoz fagyok. - Igyekeztem barátságos lenni,
mert gondolom az előbbi kirohanásom nem vetett rám jó fényt.
Kicsit izgultam, mert nem nagyon
szoktak emberek járkálni a szobámban és reméltem, hogy nem hagytam szem előtt a
revolverem.
-
Nem kell a földön aludnod. Van egy kanapém.
Remélem, az megfelel.
-
Persze. – mondta fáradt hangon, s szinte beesett
az ajtón. Kezdem sajnálni, s bűntudatot érezni a gyerekes viselkedésemért. Majd
reggel kiengesztelem. Elvettem hátizsákját, beágyaztam neki, majd én is
nyugovóra tértem. Az, hogy jól aludtam erős túlzás, viszont a reggelem elég
érdekesen kezdődött.
Szia! :)
VálaszTörlésAz alap sztori, bevallom ismerős, de feledteti velem az, hogy átemelted azt a történetet a mi világunkba, egy olyan helyzetbe, ami garantáltan olvasott lesz :) Megengeded, hogy kicsit írói szemmel adjak kritikát?
Mint említettem, a történet maga nagyon jó, de! Hogy tényleg komoly síkra emeljük ezt az egészet, már az elejétől kezdve, szeretnék egy tanácsot adni. Keress egy bétát. Egy olyan személyt, aki kijavítja a hibákat (mert bizony vannak, még ha nem is feltűnően), és segít a tagolásban. Legyen esztétikus, nem igaz, ha már a netre felkerül és a neved alatt fut. Később, amikor állásra jelentkezel, és utánad néznek, lássák azt, hogy már ekkor is tudtál igényesen írni :) Persze ez csak egy tanács, nem kell megfogadnod.
Ami negatívumot jelentett nekem az olvasás közben... Kidolgozatlanok a szereplők, a helyszínek és kapkodsz. Érzem, hogy nem szeretnél, de így van. Tudom, hogy mint olvasó nem szeretjük a hosszú és unalmas leírásokat, de kell bele. A lehető legrosszabb megírni, hogy ez a szék most bárszék, vagy kényelmetlen és ronda fa ülőhely. Vajon ez a srác, akiről szó van (rengetegen tudják, hogy ki Ő, de akik nem, azok kedvéért..) vajon hogyan is néz ki? Most csak annyit tudtunk meg, hogy hatalmas, gyönyörű szemei vannak és csábos fél mosolya. Semmi mást. Ugye kezded érezni? :) Ne érts félre, nem rosszból mondom ezeket, csak szeretném átadni az évek során összegyűlt tapasztalataimat.
Minden esetre, biztos lehetsz benne, hogy továbbra is olvasni fogom a blogodat és magamban szurkolok, hogy összejöjjön, amit elterveztél. :) (csak sajnálom szegény Rolit <3 ) Csak így tovább ;)
Puszi: Yoopi
Köszönöm a kritikát, egyáltalán nem sértődöm meg rajta, mert szükségem van az ilyen "elemzésekre". Nos, igyekszek minden hibát kijavítani és odafigyelni mindenre. Próbálom a következő részt részletgazdagabbra de mégis izgalmassá "varázsolni".
TörlésMég egyszer Köszönöm!
Puszi: Vivien! :)
Nagyon szívesen, bármikor :) De ne felejtsd el, hogy nem szégyen, ha segítséget kérsz. Bevallom, én úgy gondoltam, hogy nekem sikerülni fog egyedül, mert mégis csak okos vagyok (ha lehet ilyet mondani :D ). Aztán rádöbbentem, hogy bizony én sem vagyok tökéletes, így több embert is felkértem, hogy segítsenek. Ne halogasd ezt a béta keresést, mert nekem piszok nehéz volt újra a történet elejére fókuszálni, és sajnos el is vesztettem a lendületem a tovább írásban, de ezért is szólok most neked :)
VálaszTörlésCsak ügyesen ;)
Köszönöm! :) Már megtaláltam az emberemet, az előző blogomnál is nagyon sokat segített. :) Ha gondolod abba is beleolvashatsz! :) Ott is szívesen fogadom a kritikát! :D
VálaszTörlésaz alap story nagyon jó! csak gratulálni tudok... :) viszont a személyleírások tényleg hiányoznak..(meg talán egy kicsit a tájleírás is nekem,hogy minden részletet eltudjak képzelni).. :) ha az meglesz akkor szerintem egy csodálatos blogod lesz :) habár így se rossz!! én 7 pontot adnék neked a 10-ből (bocsi a pontozásért,de talán így szembetünőbb) :) xx-love Mimi
VálaszTörlésKöszönöm szépen, igyekszem a hibákat kijavítani. :) Köszönöm a pontozást is, már dolgozom a következő részen, remélem az is elnyeri majd tetszésedet, és remélem akkor is megosztod velem véleményed!
VálaszTörlésPuszi: Vivien! :)
Szia :) Be kell valljam, mivel magam is fanfiction író vagyok, nem nagyon nézem meg más munkáit, de egy történet a Children of Distance -ről? Hát erre felkaptam a fejem :) A többiekhez hasonlóan én is azt tudom tanácsolni, hogy több figyelmet fordíts a leírásra, egyébként pedig szuperül indul :) Sok sikert a továbbiakban!
VálaszTörlésB xx
Köszönöm, igyekszem, és próbálok minden hibát kijavítani! ::)
TörlésPuszi: Vivien!